Álmomban a valamikori iskolánkban jártam. Ébredés után - ha nem is elemeztem ki, csak - felidéztem az álmot, s kik jelentek meg benne. Akikre emlékszem. Ott volt a néhai igazgató, akit sokszor elátkoztunk akkoriban. Ma már nem átkozom, s nem azért, mert már most korosabb vagyok, mint ő volt akkor. Nem kell feltétlenül utálni a mindenkori igazgatót, elismerem. De 15 és 20 éves kor közti időszakban talán a legfogékonyabb az ember mindenre. Akkoriban kezdtem cigizni, szeszt inni (nem fogyasztani, mert az feltételez valamiféle iváskultúrát, amivel akkor – talán a tiltás miatt – nem rendelkeztem). Megpróbálok nem királyi többesben írni…
Az igazgató nem állt a helyzet magaslatán, s akkor még finoman fogalmaztam. Mielőtt kinevezték iskolaigazgatónak, egy felsőoktatási intézményben („hosimineger”) töltötte idejét. Hogy ott mit tanított, gőzöm sincs, mert akkori tanártársai inkább nem beszéltek ottani tevékenységéről, esetleg csak annyit: „jobb, hogy már nincs itt – mindenkinek”.
A kórusmozgalom volt a szíve csücske, próbálta is behozni a suli falai közé, de ha már énekelni volt kedvem/kedvünk, akkor a kedves emlékű „Dzsordzsi” által létrehozott csapatban tettük. Hál’Isten, az igazgató ritkán ért rá bennünket boldogítani… Tervekkel tele volt, de olyan ellenállás volt vele szemben, hogy amit csak lehetett, ellehetetlenítettünk.
Nem könnyítettük meg a dolgát, s jól is volt ez így. Amikor egy igazgató szembemegy a diákokkal, az még talán érthető, mert ő a felelős, stb…. De amikor szembemegy a tanárokkal, az enyhén szólva is necces. Olyan tanárokkal, akiknek emberi/muzsikusi eredményeik messze túlmutattak az ő személyén. (máj.23. reggel) folyt.köv.
Nos, hétfőn mentem az egyesület dolgai után, aránylag hamar végeztem (félig eredménytelenül), bementem pár apróságot venni a lidércbe (=lidl). Ilyenkor hátizsákkal indulok itthonról, ha megakad valami súlyos dolog, ami jó árban van, megveszem. S haza is cepelem (sic!), de mennyivel könnyebb hátizsákban, mint a füles szatyorban.
Szusszanni megálltam egy útszéli padnál, abban a pillanatban rezgett a telefon. Hmm. Ilyenkor nem szokott keresni szinte senki, tudják a napi beosztásom az ismerősök, nézzük, ki keres. +48-al kezdődött egy számsor… Gőzöm sem volt, melyik ország hívószáma a 48-as. Felvettem.
„- deFalla urat keresem, Lengyelországból telefonálok, xy a sa.újhelyi tűo.pk. adta meg a számát.
– „M” te vagy az?
– Igen. Ismerjük egymást?
– Persze. Öt évvel ezelőtt te voltál a tolmácsunk a Lengyelországi versenyen.
– Tényleg. Akkor te vagy a mosolygós.
– Pontosan.
– Figyelj deFalla, jövő hét végén lessz egy nemzetközi fesztivál Krakkótól nem messze, keresek egy magyar zenekart, gyertek ki.
– Sajnálom “M”, szegény az eklézsia, mi nem tudunk menni. De ajánlok egy csapatot. Adj nekem 24 órát s szerzek egy együttest. “
Ezek után egész héten jöttek/mentek a telefonok, s amikor pénteken reggelig sem érkezett meg a meghívólevél, szerződés, tudnivalók, miegyebek, akkor az ajánlott csapat vezetője ennyit mondott: “deFalla, szeretjük a kihívásokat, elég rugalmasak is vagyunk, de szeretem, ha komolyan vesznek bennünket” Igazat adtam neki, felhívtam “M”-et, s közöltem, hogy ne számítsanak a megjelenésünkre. Ennél a csapatnál cask nemrég szeletelek, nem nekem kell dönteni. Annyiban jó lett volna, hogy ún. ismeretlen közönség előtt lett volna az első bemutatkozásom a csapattal. Nyugalomra természetesen ez sem ad okot, mert be vagyok ám sózva a 19-i bemutatkozás miatt, de nálam ez természetes. Mindig van bennem drukk. Tegnap a 19-i műsor 70 %-át sikerült átfújni, még két próbám (ebből az egyik a főpróba) van velük, aztán hajrá!
Kerti menetek is voltak, a szőlőt elkapta szokás szerint a gubacsatka fertőzés, de megállítottam. Megelőzés gyanánt a körterozsda ellen is kifújtam a szert, holnap az alma, szilva, s a cseresznye, meggy fog egy kezelést kapni, ha nem esik az eső.
Annyi terv van előttem, nem apadnak a tennivalók. Harry Pityom be van fogva, HERB330 is, sőt, a ceruzáim is. Felvettem az elvégzendő munkák közé kettő darabot, egyikre sincs (még) megrendelő, de ez engem nem szokott zavarni.
Egyik darab a blog névadójának a “Háromszögletű kalap”-nak fordított szvitje, mindkettő, a másik Ránki: Pomádéja. Ebből van remek hangszerelés, mármint a darabból összeállított második szvitnek. Magam viszont az egészet gondolom fúvósokkal, mint Petrovics mester Lysistrate-ját. Sokszor emlegetem, nem vagyok normális :D (Hháháhá=sátáni kacaj)
