A búcsúztatóra nem tudtam sajnos elmenni, Miskolcra kellett mennem egyesületi támogatás ügyében, mielőtt változik/változott a megyei vezetés. 12-én viszont én mondtam le a megyegyűlést, a zenekari elnököt s a volt pk-t küldtem, én pedig mentem "K" sírjához.
Jajj "K" ... olyan nehéz elengedni téged... mindig megvisel azoknak a távozása, akiket szerettem...
A temetőbe jött a helyi csapat nagy része is, utána emlékezős, tervezős összejövetel volt náluk. Vittem a zenekarnak két A3 nagyságú fotót a tavalyi rendezvényről, amin ők voltak az egyik vendégfellépők. S egy levelet, amit átadtam a vezetőnek, hogy olvassa fel a megjelenteknek. Megkönnyeztük. Küldtem még egy másik fotót "K" feleségének s a fiainak, s egy levelet szintén, de az magánlevél volt.
Beszélgettünk a hogyan továbbról is, magam csak kívülállóként vettem részt a beszélgetésben. Annyit felajánlottam nekik, hogy az elkövetkező 3 és fél évben majdnem minden szombaton feléjük járok, a szombati próbájukra szívesen beülök fújni, s az estleges szólampróbákon segíteni.
Aztán délutánra nem maradtunk csak páran, az egyesületi elnök felvetette, hogy lenne-e kedvem hozzájuk... Pff.... Feladták a leckét...
19-én is náluk voltam, már 3/4 hétkor a városban voltam, ismét kimentem a temetőbe, kicsit egyedül maradtam "K" síremlékével, s társalogtunk... ez talán érdekesen hangzik.... de én év(tized)ek óta mondom, hogy nem vagyok normális, csak nem hiszik el...
Volt egy átfésülős zenekari próba, s egy szólampróba is, kézhez kaptam blattra (=első látásra) egy művet, közös barátunk hangszerelte, még a zongora mellé is odaültem, piccolóval nem tudok egy partitúrából ugrándozni. Csak kicsit nyúltam bele a klarinét szólamokba, mert ha nem tudják, mi mi után következik (ők is blattoltak), akkor döcögős lesz a fújás. Leírtam - soksoros mindig van nálam - , így talán könnyebb lesz megtanulni.
Az elnök a próba után ismét említette, hogy gondoljam át az elfoglaltságaimat, s ha minden szombaton nem is tudok menni, felkér, hogy legyek az egyik levegőszeletelő, egy másik emberkét is kapacitálnak. A szólamvezetők is úgy gondolják, szeretnének/tudnának velem dolgozni, a végső szót amúgy is a közgyűlésük mondja ki. Ezek ún. tapogatózásos érdeklődések, tudják, hogy nem unatkozom amúgy sem.
Mint említettem, feladták a leckét... nem mondtam sem igent, sem nemet. Sosem volt egyszerű, de talán ilyen nehéz döntés előtt még nem álltam. Vonz a dolog, megtisztelő a felkérésük.
S a vasárnap ebéd utáni szunyókáláskor dolgozott(?) az agyam, letisztult a tudatállapot, vagy hogyan is nevezzem: dolgoznék velük, hogy kedvet kapjanak a XX. sz-i magyar zene terméséhez.
Elkészültem egy XIX. sz-i szerző 12 darabból álló ciklusának három darabjával, utolsó simítások vannak még, s a rabszolgamunka.
Holnap pedig kijutok a kertbe, akad ott is tennivaló. Arról is fogok írni.