Szokásos, ám nem mentegetőzéssel kezdődő bejegyzés a mostani. Betyár gyorsan szaladnak a napok, valószínű azért, mert a „boldog semmittevés” időszaka még nem jött vissza. Jó rég volt olyan, amit az idézőjel takar, s az sem volt az igazi – sőt! A boldog semmittevés kimerült abban, hogy nap, mint nap csak rátöltöttem…
Hetvenhárom napja kezdtük a levelezést, s hetvenkét napja találkoztunk először. S azóta tart. S jól is van ez így. Inspirál, hogy együtt vagyunk, hogy – kevés kivételtől eltekintve – minden nap találkozunk. Írhatnám, hogy „nyuszikafülecske” az én Múzsám. Nem, hogy felejteném a tennivalókat, még inkább több dolog jut az eszembe, ami eddig valamiért nem. S természetesen(?) zenéről, zenékről van szó. S rólunk ;)
A hétköznapi szarpaszírozástól teljesen nem tudom magam függetleníteni, talán ez az én „stresszem” ami nem feltétlenül jó – tartom magam annyira fafejűnek, hogy nem tud meggyőzni az, akivel nem egy hajóban evezünk, s én sem tudom meggyőzni a másik oldalt. Talán nem is akarom, csak értetlenül nézek ki a fejemből, ha olyasmivel találkozom. Pár hete cca. 70 ismerőst radíroztam le, s nem tartom soknak. Nem vagyok hajlandó mérgezni magam a megmondóemberek által közzétett nagyszerű(?!) igazságokkal, s nem most fogom elkezdeni a mindig más a hibás, dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitást sem. Segget eddig sem nyaltam, hogy előremenjek, nem most fogom elkezdeni. Van, amitől undorodom, s ez a szellemi/fizikai erőszak. Hozzájön a szeretet nevében fenyegetődzőek csapata. Nem hiányzik egyik sem.
Kicsit visszavettem a tempóból, másképp osztom az időmet. A vérvételi eredmény nem változtat az életvitelemen, ugyanúgy eszem a sült szalonnát, füstölt kolbászt, többnyire disznózsírral főzöm az ételeket, a sóskiflit vajjal kenem. Húgom szerint, ha reggel nem ennék hat darab sóskiflit, csak kettőt, ugyanúgy megéhezem ebédig. Ez biztosan így van, ő az ikrei születése óta egyfolytában birkózik a súlyával.
Tennivalóból nem lett kevesebb, csak óvatos duhaj vagyok, s ritkán fogyasztok legális tudatmódosítókat. Illegálist eddig sem, eztán sem.
Kettő hónapom van arra, hogy a sokat emlegetett munkával (opera első, s második felvonása) elkészüljek – András napon a végére akarom biggyeszteni a dátumot. Úgy, hogy nyugodtan hátradőlve, mosolyogva nekikezdjek a következő nagy falatnak. Amire szintén kaptam jóváhagyást az egyik örököstől – ha nem tetszik az örökösöknek, még akkor is tudják azt mondani, hogy: ezt így nem.
Azért, mert áprilisban elvállaltam a másik csapat segítését, nem fordítok hátat a helyi csapatnak sem – s tegnap múlt kettő hete, hogy ismét kaptam egy felkérést, ami kb. jövő év szeptemberétől lenne esedékes. Nem bólintottam rá, s nem azért, mert még messzinek tűnik az időpont. Kihívás egy 30-35 fős ifjúsági zenekart abriktolni. Azért a bogarat a fülembe tették, s nem csak az aránylagos közelsége miatt. Jó a közlekedés, 30 perc alatt helyközi buszjárattal ott tudok lenni. S viszont. Ha gyalog megyek a helyi csapathoz, mire itthonról beérek a műv.házba, az is van félóra. Na, ez a jövő zenéje.
Valamint a cimbi, akinél voltam, kecsegtetett mással is. Kellemes beszélgetés közben megmutatta a szomszéd házat, ami a testvéréé volt, aki nyolc éve átment a szivárványhídon. Eddig volt két jelentkező, aki megvette volna, ám a ház + hozzá tartozó terület ára nem kenyérre kell, nem adta el. Enni nem kér jeligére feldobta a labdát, mely szerint engem érdekelne-e? Nem gondolkodtam ilyesmin, átmentünk s megszemléltem a házikót. Olyan 100 éves, hagyományos házikó, a bejárattal szemben a konyha, jobbra-balra egy-egy szoba, kb öt x öt méteres. A berendezés nagy része ún. „parasztbarokk” stílusú, tölgyfából készült bútor. A mennyezet is hagyományos gerendamennyezet, a padló az hajópadló. Egyik szobában búboskemence, amit a tornácról kell etetni. Nagyon megtetszett, viccesen mondtam is a srácnak, hogy ideje elkezdenem lottózni… Ő csendesen megjegyezte, hogy lépjünk át a kocsmába mielőtt hazaindulok, s olyan ajánlatot tett amire megszólalni sem tudtam…
Olyan a környék, hogy harapni lehet a csendet! Ebből a faluból még az oroszok is kihátráltak annak idején... Merthogy zsákfalu, s nem tudtak továbbmenni, sem megfordulni ;)
Úgy néz ki, megveszem ezt a házikót, ami valamikor a kisbíróé volt. Nem azért, mert a kisbíróé volt :D Lesz vele munka, de cseppet sem bánom. Mire hatvan éves leszek, ki is fizetem apránként. Még idén, 2016-ban kimegyek az ügyvéddel, s pontot teszünk a szerződésre.
Vasárnap megyek – de nem s(z)avazni, hanem a proszektúrára. Zenekari próbát csinálni, s elmondani az év hátralévő idejére tervezett időtöltést. Október 23-ra nem hívtak bennünket a helyi potentátok, s ennek valóban örülök. Le vannak sajnálva! 21-én megyünk egy szomszédos településre, ott megcsináljuk az ünnepi műsort, koszorúzás, miegyéb. Koncertet nem adunk. Koncertet is tervezek/szervezek november végére, hogy még Advent előtt beszegjük az évet. Évadnyitó koncertünk február 20-án volt „Álmos napi frisses” címmel, az évadzáró jó lesz november végén. Az évadnyitó koncert műsorához teszünk néhány régebben, vagy közönség előtt eddig egyáltalán nem bemutatott darabot. A felkért muzsikusok rábólintottak a részvételre. Ha sikerül összekoldulni az anyagiakat a rendezvényre, akkor harminc feletti létszám várható, akik mindegyike fújó ember, nem lavírozó a falkában. Teljesen nyugodt vagyok abban, hogy a terítékre kerülő műsort leblattolják (=első látásra lefújják) – ismerem őket már ennyire. S miért ne csináljunk egy mosolygós évzáró koncertet azoknak, akik kedvelik az ilyenfajta muzsikát, családtagoknak, barátoknak, támogatóknak, nem utolsó sorban magunknak. Mert muzsikálni jó, s ha tapsol a közönség, az minden résztvevőnek öröm. Az ellenségeink meg pukkadjanak meg – oszt’jónapot. Hháháhá……(=sátáni kacaj)
Hat napja s egy éve, hogy Nagyapa (deFalla apuja) átment a szivárványhídon. Sosem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. De nem telik el nap, hogy ne emlegetnénk, s olyan megnyugtató, mikor látom az unokáit beszélni, vezetni, nagyokat nevetni – visszaköszön az emléke. Biztos valami tudatalatti, de akkor is jó. Vigyázzatok magatokra s egymásra, jövök még, s ez nem fenyegetés – köszönöm a türelmet.
Ja, igen: leszedtem a naspolya nagy részét, mielőtt az esetlegesen arra járó aratók meg nem dézsmálják.