Tavaly július 22-én így kezdtem a bejegyzést: „Na, hol is kezdjem? Az elejétől nem tudom, mert felejtek dolgokat/történéseket. Gondoltam arra, hogy feljegyzésszerűen írok, de nem szoktam úgy. Nap, mint nap eszembe jut, hogy írni kellene, aztán huss… elrepül az idő.

Ha meg tudnám fogalmazni a lelkiállapotomat, Isten bizony megtenném… de nem tudom megfogalmazni az érzéseket, a hangulatomat. Olyan jó állapot. Nem, nem szerelmesedtem meg :P (talán nem) Na, erre varrjon gombot valaki!

Olvastam régebben, hogy – ha jól emlékszem – hét évenként változik az ember. Mer’ a hetes, az bűvös szám – vagy valami ilyesmi. Nos, van még egy hetem, hogy 7x7 legyek. Ez most bűvös szám, vagy sem?!”

Ha nagyon pontos akarok lenni, akkor cca. fél nap választ el attól, hogy 7x7+1 éves legyek. Ma húgom tizenegy óra után nem sokkal átlibbent egy általa alkotott soros-mézes sütivel, s felköszöntött elsőnek ;) (tizenegy év s egy nap van köztünk)

S a héten a családi legendáriumból ismét előkerült egy történet, ami ilyentájt mindig előkerül. Történt ugyanis, hogy amikor Anyu áldott állapotban volt velem, s én már napvilágra akartam jönni, akkor Apu kísérte be a kórházba, de már mentőt kellett hívni. Áldott emlékű apai nagymamám pedig a bátyámmal állt a lakás ajtajában, bratyóm – három éves múlt ekkor – fogta nagymamám kezét, s annyit mondott: „Anyuka, kisöcsikével gyere haza” :D

Ez most ilyen bejegyzés lett. Szeretek visszaemlékezni, hál’Istennek a memom még elég jól szolgál. Vigyázzatok magatokra s egymásra – jövök még, s ez nem fenyegetés ;)

Nem akartam csak egy mjuzikot, de ha már... 

Köszönöm a türelmet.