Lement rólam egy része annak, amivel mostanában foglalkoztam. Az egyesület dolgai. Kis összefoglaló - magamnak is jó lesz emlékeztetőnek... (ha már hajnalban emlékeztetett az arckönyv, hogy ez egy különleges nap, s izgatott vagyok-e ezzel a plusz nappal - szvsz minden nap különleges, de ez most mellékszál)
Az egyesület eddigi elnevezése s a cégbírósági bejegyzés szerinti cél miatt nem tudtunk olyan célirányos pályázatokon indulni, ami jó lett volna. Jó lett volna, de sikerült jó hosszasra venni a figurát. Tavaly januárban beszéltem erről tanácsnokunkkal, mondtam neki, két hónap alatt meg lehet csinálni, ha mindenki megfogja a végét. Mármint a tennivalók végét. Szokás szerint (hagyományőrzők - is - vagyunk, talán emiatt) senki a füle botját sem mozdította rá, a kocsmai megbeszélés/filozofálgatással semmire nem lehet menni, haladni pláne.
Aztán jött a városi pályázat egy hónappal később a szokásosnál, s a koldulás a tavalyi rendezvényre. Mivel magam is száműztem a gondolataimból a változtatást (a két segg, egy ló effektus), így semerre nem haladtunk ezzel. Tavaly az utolsó szereplés októberben volt, azóta összefirkáltam pár kottalapot a csapatnak. Egyszerre nem zúdítottam rájuk, egyelőre hármat osztottam ki, ebből kettő lett koncertképes a február 20-i koncertünkre. A maradék nyolc is terítékre kerül terveim szerint még idén.
Októberben történt az is, hogy az egyesületi elnök lemondott tisztségéről - sikerült megbeszélni vele, hogy maradjon az új elnök megválasztásáig, s vigye a maradék ügyeket, ami abból állt, hogy az év végi pénzügyi beszámolót aláírja. Aztán lemondott a parancsnok. Pff.... Maradtam egyedül, de ez van/volt.
Sikerült mindkét ember helyére - úgy tűnik - megfelelőt találni, de ugye ez sem ment egyik percről a másikra. Aztán a rendkívüli közgyűlés febr.7-én. 20-án a koncert. Január 24-én ismét a rádióban jártam, azzal a munkával is haladni kell. Aztán lebetegedtem betyárosan...
Mindezek után tudomásomra hozta a volt elnök, hogy meg ne feledkezzünk arról, hogy az alapszabályváltoztatást a pétékástb. előírása szerint ez év március 15-ig kell beadni, az utolsó munkanap viszont 11-e. Gyönyörű. Újabb közgyűlés összehívása 28-ra. De addig meg is kellett alkotni az új alapszabályt, amiről tavaly is beszéltünk. A csapatok meg sem mozdultak, így aztán "magad uram, ha szolgád nincs" akció keretében cca. 30 óra alatt megírtam az új alapszabályt (is).
Hogy honnan tudom, hogy cca. 30 óra alatt? Van pár mániám, tbk. az idő mérése. Szeretem az időmérő kütyüket, szeretem hallani a hangjukat, szeretem látni őket, s szeretem a karóráimat is viselni, de egyszerre csak egyet. Szóval az alapszabályhoz kétszer ültem le, a két alkalom alatt 14x (tizennégyszer!) hallgattam meg Puccini: Tosca c. operáját, különböző remek felvételekről. Az opera szünetek nélkül 130 perc körül van, karmesterfüggő ki milyen tempót vesz.
Szerdán hajnali 03:42-kor tettem a végére a pontot, majd átküldtem az elnöknek, ki felajánlotta saját jogászának segítségét, fésülje át, ne legyen benne sok hiba. Egy hiba is elég, hogy a Törvényszék visszaküldje hiánypótlásra, akkor 30 napot csúszik az egész. Ha ezt megismétli, akkor 60 napot. Akkor viszont lejárnak a pályázatok, s csak annyit értünk el, hogy legalább a változás megvan, s eleget tettünk a törvényi előírásoknak...
Már "csak" elő kellett készülni a közgyűlésre, az elszaladt csütörtök-pénteken. Gondoltam, a szomabti napot punnyadósra (=általános semmit tevés) veszem, a telefont kikapcsoltam, az 'ámítógépet is csak 12:00 után izzítottam.
Városunkból elszakadt muzsikus cimbora írt rám, tudom-e mi van "K"-val? Bekapcsoltam a telefont, hogy felhívjam. Látom, hogy egy szintén muzsikus régi cimbora keresett délelőtt 3x. Az a cimbora, aki "K"-nak a váltótársa. Felhívtam, de előre is szorongtam, hogy milyen hírt kaphatok... "K"-val három hete beszéltem egy májusi verseny kapcsán, keresett egy kottát, s kiokoskodtuk együtt, merre lehet fellelni. Mondtam "K"-nak, hogy lemegy rólam ez a nyomasztó papírmunka, s márc.15-e után befejezem a neki és zenekarának szánt darabot, nyáron már viccelődhetnek is vele.
(Az eredeti darab az első balkáni háború idején, 1912 - 1913-ban íródott, (Rás figyelj!) általam csak "a szabin nők elrablása" címet viseli, eredeti címe Proshchaniye slavyanki.)
Ezt a darabot vittem neki tavaly január 24-én, mikor a minősítő koncertjük volt, ő is (mármint "K") abban a hangnemben szerette játszani/hallani mint én. S a régi változatot. Előkerestem a nálunk fellelhető legrégibb lejegyzését a darabnak, kicsit belenyúltam s elkészült. Most ősszel pedig viccnek szánva ugyanezt a darabot kezdtem el csinálni, de angol-keringő változatban. Mint tudjuk, a változatosság gyönyörködtet...
Szóval felhívtam a muzsikust, aki köszönés után annyit mondott: "deFalla ülj le s kapaszkodj! "K" tegnap este meghalt..." s már csak a sírást hallottam.
Belőlem is csak egy jajjkiáltás s az "Atyavilág" szakadt ki...
Csak a szomorú hír, semmi a körülményekről. Felhívtam a másik muzsikust. Megelőztem, s mondtam, hogy sajnos tudom mit akar mondani. Azt mondta, beszélt "K" feleségével, hajnalban már utazott, s reggel a patológiára ment. "K" péntek este lefújta az előadást - itt a lefújta szó szerint értendő, tehát végigcsinálta az előadást, hazafelé az utcán összeesett s máris st.Péternél volt...
Döbbenet. Mennyi minden eszembe jutott szombat óta, mennyi minden együtt átélt szépség, a középiskolában, aztán kit, merre vetett az élet, sosem szakadtunk el egymástól. A barátok olyanok, mint a csillagok - nem mindig látjuk őket, de tudjuk: ott vannak. 10 nappal volt ifjabb, mint én. Elment. De nekem megmarad a többiekkel együtt akik átmentek a szivárványhídon - mosolygósan, vidáman, életigenlőn, tenni akarással, hogy ha már csinálunk valamit, azt a lehető legjobban csináljuk, ahogyan csak telik tőlünk.
Tegnap előkerestem egy múlt évezredben készült felvételt, de sajnos ide nem tudom feltenni/beilleszteni :(
"K" nyugodj békében - elkísérlek utolsó utadon, de nehezen foglak elengedni... s már megint bepárásodik a szemüvegem. Nem először, nem is utoljára.