Alámerültem... Pont. Épp' csak annyira, hogy kilúgozzam a fejem. Gondolataim. Terveim. S olvastam. Sokat. Nem csak könyvet, hanem régi-új beszerzésű kottákat, nagyszerű muzsikákat.
Mióta új 'ámítógépem van - december 19 - a Családom jóvoltából, azóta ritkábban csücsülök a világhálón. Nekem idáig sosem volt "zsír" új 'ámítógépem - s ez nem panasz vagy sirám. Akkor volt egy laptopom, amikor nyögdíjba gyüttem (sic!). Akkor vettem az egyik kedves munkatársamtól. Sporttársi áron. Én voltam a harmadik gazdája "lukréciának" :) Gyermeki csodálkozással vetettem bele magam az áldásaiba. Mert nagyszerű találmánynak tartottam, azóta is annak tartom. Szóval Lukrécia tette a dolgát, kiszolgált. Miután elsötétült a képernyője, felhomályosított egy szakember, hogy nem kell feltétlenül megszabadulnom tőle, vegyek egy új monitort, s összehozunk valamit. Nem lett új monitor, Bátyuskám hozott egy náluk - otthon - felszabadult gépet. Ami többet tudott Lukréciánál. Műszaki analfabéta révén nem tudok adatokkal szolgálni, hogy mennyivel tudott többet Lukrécia 2. Hogy miért Lukrécia volt a neve? Lukrécia Borgia után szabadon. Ennyi erővel lehetett volna bármelyik szeszélyes hölgyről elnevezni, de így sikerült. Jelentősége szinte semmi. Azért szinte semmi, mert időnként borzasztóan tudott viselkedni :)
December 19-én elmentünk bátyuskámmal elhozni ezt az új 'ámítógépet, Ő segített beüzemelni. Sosem gondoltam, hogy így is működhet gép... A monitor is szemkímélőbb, ami ugyebár nem elhanyagolható szempont. Mikor megkérdezték milyet szeretnék, asztalit, vagy "cipelőset" (=laptop s tsai), az asztali mellett döntöttem. Nem akarom, hogy teljesen függő legyek. Trendy pedig sosem voltam, s már nem is igen leszek. Tbk. a telefonom is azért olyan "csak", hogy ne lógjak azon. Nem lehet annyira fontos semmi, hogy azonnal tudassam a világgal. Nyugi. Mint "régen" - egyik (tőlem korosabb) ismerősöm mondta majd' húsz éve, hogy neki nem kell mobiltelefon. Azért nem, mert ha valamit akar közölni valakivel, aki távol van, ír egy levelet. Amit másnap megkap az illető - s ha már táviratot kell feladni, ami a feladástól számított négy(!) órán belül ki lett kézbesítve, akkor az már régen rossz. Kivéve, ha dísztávirat. Akkor még a Posta is másképpen működött. Lapozás.
21-én volt a Karácsonyi koncert a művházban, mi léptünk fel elsőnek. Vigyorgott a csapat, mint versenyló a rothadt tökre. Nem attól a kis kupica legális tudatmódosítótól amivel megkínáltam őket fellépés előtt. Nem attól. Rajtam vigyorogtak/mosolyogtak. Pedig csak "megoldottam" egy kényesnek tűnő helyzetet. Az történt, hogy itthon hagytam a zenekari ruhához való nyakkendőmet. Nem direkt. Nem tartom itthon a zenekari ruha zakóját, teljesen biztos voltam benne, hogy a zakó zsebében, vagy a vállfára akasztva ott van a nyakkendő a helyén. Nem volt ott. Nem baj, biztosan akad egy fekete nyakkendő pluszban. Az sem akadt. Végigkotoztam a művház alkalmazottait, hogy tudnának egy fekete vagy/és sötét színű nyakkendőt adni. Nem jártam szerencsével - propelleres lett volna, de hagyományos nem. Még egy, az átlagosnál vastagabb sötét színű villanydrót sem akadt.... Már mindegy, úgyis háttal állok a közönségnek. Beültünk a színpadra, a függöny még nem volt széthúzva, még a polgármester mondott a függöny másik oldalán egy köszöntőt, amikor is világosság gyúlt a fejemben! (Nem a beszédtől)
A színpad egyik oldalán volt egy karácsonyfa feldíszítve - díszlet gyanánt. Többek közt volt rajta piros és aranyszínű masni. Olyasmi masni, mint amilyet a bohócok viselnek, csak nem pöttyös, hanem egyszínű. A galambszürke zakóhoz s fekete nadrághoz nem vettem fel a pirosat. Annál is inkább, mert a zakón a gombok is aranyszínűek. Nosza, levettem egy aranyszínűt a fáról, a zenekari elnök pedig felkötötte rám. Annyira ugyanis nem volt hosszú a masni zsinórja, hogy kétszer körbetekerjem a nyakamon, s elöl önállóan megkössem. Hátul megkötötte, de mondta közben, hogy csomóra köti, másképp esetleg kioldódik koncert közben. Kösd csomóra, oszt jó lesz az úgy. Na, ezen vigyorogtak a zenekari tagok. :D
Kívánok minden erre járó látogatónak olyan jövő évet, amilyet szeretne!
Köszönöm a türelmet!