„A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat-, és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.”
Gőzöm sincs, honnan menekítettem a fent olvasható mondatot. Ha jobban belegondolok, azért van ebben az egy mondatban valami. Valami, amin el lehet gondolkodni. Érdemes egyáltalán gondolkodni? A kérdés természetesen költői.
Ide-oda kapkodós bejegyzés következik. Olvasni egyszerűbb lesz, mint érteni. Esetleges – célirányos - kérdésre természetesen válaszolok. Nem egyszerű időszak áll mögöttem – s a következőek sem lesznek egyszerűek. De inkább legyen ezer irigyem, mint egy sajnálóm! Persze, nekem is jól esik az együttérzés, ha pátyolgatják a lelkemet (is).
Hétfőn utolsó útjára kísértünk egy EMBERT – igen, így: csupa nagybetűvel. Augusztusban lett volna 55 éves. Egyesületünk elnöke volt, nem utolsó sorban pedig a város alpolgármestere. Nyugodj Békében Zoli!
Szóval az elmúlt két hónap cseppet változtatott rajtam – nem lettem soványabb (valamint, ha nem is vigasztal), de kövérebb sem. Tartom a versenysúlyom, ami cca. 100 kg csont nélkül… A pubertáson is túl vagyok már vagy ezer éve, a hangulatingadozásaim nem ennek köszönhetőek. Esetleg a kapuzárási pániknak? Hmm… Fogalmazhatnék virágnyelven, de nem teszem. Folyamatosan próbálok elszakadni attól a mindennapi mocsoktól, ami jellemzi a média nagy részét. Hozzáteszem, nem mindig sikerül:/
Két hónapja, hogy kiderült Anyu betegsége. Ma megjött a műtét utáni szövettani lelete: „… daganatszövet nem látható” ez reményt ad arra, hogy sikerült „időben elkapni”. A dokik megtették azt, ami rajtuk múlik/múlt. A többit pedig megtesszük mi, mint eddig.
Holnap reggel megyek a kertbe, kertezni. Nem nézelődni, hanem metszeni. Szőlőt, gyümölcsfákat, valamint ha szükséges - s lesz rá idő - , akkor ún. alakító metszés/vágás a dísznövények kategóriájában.
Köszönöm a türelmet.