Nem mondhatom, hogy teljesen nyugodt vagyok a tegnapi szereplést illetően… Olyan „kipipáltuk ezt is” érzésem van, büszke semmi esetre sem vagyok magamra/magunkra csak egy hangyányit. Hogy nem adtuk fel! Ez lehet bátorság, vagy botorság, a lényegen nem változtat.
Beszélgettünk a folytatásról – mint mindig, ez a téma folyamatos - , s megszülettek a tervek. Egyetlen cél van – túlélni ezt az évet is, meg a következő harmincat… Sosem volt könnyű, most sem lesz az. Egy hagyományőrző csapatnál is lehet törekedni a megújulásra, az egyik nem üti a másikat.
Velem is előfordul, hogy „elkettyenek” akkor is, ha tudom, hogy a pálca nem szólal meg. Nem is vittem tegnap pálcát magammal. Annyira kevesen voltunk, inkább fújtam én is. S a továbbiakban is fogok fújni. Vagy a csapat szélén ülve, vagy állva a csapat előtt, igaz, nem annyira látványos, mint a bécsi újévi koncerten hegedűvel játszó karmester produkciója, de egy „Tűzmadárba oltott Gombóc Artúr” még belőlem is kitelik ;)