Nehezen állom meg, hogy a politikáról, mint a mindennapok mérgéről ne ejtsek szót. De ha elkezdem, nem biztos, hogy abba tudom hagyni. Azért, mert én (is) olyan vagyok, mint az ökör. Következetes. Vagy sem. Pont. Csak. (ez a „csak” szócska olyan lesz nálam, mint az „oszt’jónapot) Igen, tudom. Csakhogy a jelenlegi hatalom arroganciáját nem menti az, hogy az előző hatalom is azt csinálta. A mindig más a hibás s a dögöljön meg a szomszéd tehene mindegyik oldalról nevetséges lenne, ha nem lenne már így is elkeserítő.
Neves, nem régen st.Péterhez költözött magyarországi operaénekestől hallottam, hogy nem tart haragot, nem haragszik senkire – „túl rövid az élet, hogy haragudjak”.
A kerti melók mellett csinálom a már emlegetett rabszolgamunkát, s (nekem) természetesen a többi kottafej rajzoló időtöltés is mindennapos. Olyan helyzetbe került a csapatunk, amilyenben még sosem volt. Az anyagiak állandósuló hiányát, a pénzkoldulást különböző helyekről, az azzal járó mizéria nem sok boldogsághormont szabadít fel bennem sem. Damoklész kardjaként lóg felettünk az utánpótlás hiánya. Zenekari muzsikust (sem) nem lehet leakasztani a fogasról, ez nem az a fajta tevékenység. Parancsra muzsikálni pedig még a sokat emlegetett ’89 előtti „átkosban” sem volt szerencsés.
Ha feleannyira sikerül az utánpótlás nevelés, mint amennyire próbáljuk csinálni, akkor túléljük a sokadik hét szűk esztendőt. Van egy zenekari tagunk – ő a korelnök - , aki tavaly azt mondta: „mióta zenekarban játszom, mást sem hallok, hogy még ezt az évet éljük túl”. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy F-bá 65 éve muzsikál különböző zenekarokban. Sovány vigasz, hogy aki egyszer beleszerelmesedett az ilyenfajta muzsikálásba, annak megmarad a kedve, ebből csak kihalni/kidögleni lehet.
Úgy gondolom, mostanra érett be, amit évek óta mondok a muzsikus cimboráknak: senkitől nem kívánok többet, csak annyit, amennyit magam is hozzáteszek. S ha mindannyian hozzátesszük a magunkét, akkor nyugodtan alhatunk, mert „nem súg a fülem”.
Öt hónap alatt négy zenekari tagunk ment st.Péter csapatához, s mióta elmentek, azóta lóbálják a lábukat a felhő szélén, s mosolyognak – üzennek is: nem szabad feladni!
Jelenleg három tagunk van, akiknek kórházi kezelése, s felépülésük hosszabb időt fog igénybe venni. Olyannyira, hogy talán a karácsonyi koncerten fel tudnak majd lépni. Én nagyon szeretném. Hiszek a csodákban, mert csodák igenis vannak!
Holnap deFalla családjának minden tagja itthon lesz, két születésnapost köszöntünk. Bátyám fia 25 éves lesz a napokban, Nagyapa négy napja volt 81. Ebédre készül toroskáposzta négy kg savanyú káposzta, s cca. két kg sertéshús felhasználásával. Vacsoraszerű szendvicsek is készülnek, a hozzávalók a kenyereken kívül már itthon vannak, úgymint 0,30 kg téliszalámi, 0,50 kg prágai sonka, vaj (véletlenül sem margarin), vajkrém, tojás (ami a díszítéshez meg lesz főzve s szeletelve), csemege uborka, nyers uborka, csöves paprika (piros, fehér (=klasszikus értelemben vett TV(=tölteni való), piros kápia paprika s egy erős paprika, valamint paradicsom, s piros hónapos retek. A szendvicsekről nem maradhat le egy-egy csepp piros arany s mustár sem. Megkoronázzuk az egészet egy negyven centi átmérőjű csoki tortával. Ezt a fajta csokoládétortát mifelénk nevezik még „kroklán” tortának is, hogy miért, azt csak sejtem. A család cukrász barátja említette régebben, hogy amiből a csokoládé krém készül, azt az alapanyagot nevezték „kroklán”-nak. (Pannóniai Lamazius, tudsz erről valamit?)
Ennyi kaja után álmomban valószínűleg a kardfogú tigrisek fognak kergelészni. Köszönöm a türelmet!
S a végére egy régi sláger, egy "szintén zenész" francia énekestől:
S ugyanő 80 évesen s 10 naposan :)