defalla

Alapvetően lusta vagyok. Én legalábbis így érzem. Mihez képest vagyok lusta? A vasedényhez....

Most, a kényszerű pihenés időszakában is többször eszembe jutott, hogy haladjak a dolgaimmal, különböző határidők súgnak a fülembe, bele is kezdtem, vagyis inkább folytattam a már elkezdett munkákat, de nem kellett neki egyenként egy óra sem, hogy abba hagyjam. S lefeküdjek. Általában álomtalan szunyókálások következnek egymás után, majd az álmok is bejátszanak. Olyan ún. emlékezős álmok. 25-30 évvel ezelőtti muzsikusokkal, utazásokkal, fellépésekkel... A sokszor emlegetett volt iskolámmal, aminek már az épületeit is lerobbantották... A tanárokkal, iskolatársakkal, csupa kellemes emlék. S mikor felébredek, olyan felemás érzések kerítenek hatalmukba. Nem tudom megfogalmazni. 

Holnap megtámadom a háziorvost, akarok egy teljes vérképet, egy tüdőröntgent, a többit még kitalálom. Amennyire nem tetszett a seregbéli kétévente ismétlődő eü.vizsgálat, most azért az "ártani nem használ" jegyében is kíváncsi vagyok. 

Szerdán városházai menet van délután, a nyári fesztivál kapcsán. Március végéig a szerződések aláírásának is illene meglenni, nyugodtabban néznék előre. 

Jelentem, hatodik napja nem. 

2015. 02. 25. 21:30 (azaz tegnap este történt):

Nézek be a szobába, gyanúsan nagy a csend. Nagyapa pizsamában, jobb lábán zokni, balon semmi, s a pizsama felsőre még egy polár mellényt felvett. Négykézláb az asztal alatt keres valamit... 

deFalla: - Mit keresel? Hadd segítsek... Nagyapa: - Nem érem el... (felegyenesedik). deFalla: - De mégis, mit keressek? Nagyapa: - A dóznimat. deFalla: A dóznidat? 57 éve nem gyújtottál rá... S miért lenne az asztal alatt a dóznid?! Nagyapa: - Abban van a kulcs. deFalla: - Milyen kulcs? Nagyapa: - A mennyország kulcsa.... 

Nagyapa Parkinson-, s Alzheimerkóros. Fenti párbeszéd nem vicc. Tudom, hogy nem direkt csinálja. Ettől függetlenül is sok türelemre van szükségem, szükségünk. Áprilisban lesz 82 éves - s időnként úgy érzem, mintha 80 évet visszament volna az időben... 

Hajnali 02:30-kor arra ébredek, hogy motoszkálás van a lakásban. Kimegyek, Nagyapa áll az előszoba közepén, fogja az állát, csóválja a fejét s hümmög. deFalla: - Miért nem alszol? Nagyapa: - Elfelejtettem, hová tettem az ezüstkoszorús igazolványt. Nálad nincs? deFalla: - Nálam csak a forgalmi engedélyed van. Nagyapa: - Jó. Akkor menjünk aludni. 

Tegnap nem csak én fáradtam el, hanem ő is. Ma 12:40-kor kelt fel, hogy hová kellett volna neki reggel menni, s miért nem ébresztettem fel... 

Ma este azt mondta, hamarosan menni kell "Lalihoz" a barackcsemetéket elhozni. "Lali" a bátyja volt, 16 éve meghalt... 

Nem tudom megfogalmazni, mit jelent napról, napra látni, a leépülését... 

S igen. Nagyapa = deFalla apukája

Nem írok valótlant, ha azt írom: ma sem rángattam az istrángot. Délutánra a lázam is, a hőemelkedésem is elmúlt, legalábbis a mérő szerint. Fejemből is csak egy maradt, a nagyobbik volt belül, de elpárolgott... A végtagfájdalmak vándorolnak, jelenleg a vesém, s az ún. rekeszizom környéke nyilall, ha tüsszentek, vagy köhögök. Hasonló fájdalmat a bordatörésemkor "élvezhettem". 

Vadcseresznyés, darabos gyümölcsteát iszom, mókányi tejjel. Kedves, csapatbéli, tőlem korosabb emberek a "fokhagymásvörösborrummal" s a "savanyúkáposztatörköllyel" házi módszert ajánlották, de nekem egyik sem bejövős. Külön, külön talán. Együtt semmiképpen, akkor sem, ha éppen nem ezen a dögrováson lennék. 

Az elmúlt három nap alatt nem sokat cigiztem, ez gondolom érthető. Hiányzik. Nagyon. Marci sem volt, ez is érthető. 

Egyelőre 26-ig minden olyan megbeszélést lemondtam, amit telefonon ne lehetne elintézni. 

Változtatni kell valamennyit az életemen, még akkor is, ha ezt a mostani lerobbanást véletlenszerűen kaptam el valakitől...