Ahhoz képest, hogy napok óta tologatom magam előtt egy bejegyzés írását, még mindig ott tartok, hogy: majd.
Dolgos hétköznapok vannak mögöttem/előttem. Hat darab kiszáradt gyümölcsfától kell(ene) megszabadítani a kertet, de mindig találok kifogást: esik az eső, nagyon esik az eső, fúj a szél, viharos szél van, hideg van, s ezek variációja. Holnap lesz három hete, hogy nem voltam kertben... Tudat alatti volt az elvégzett feladat a kerti ház téliesítése kapcsán?
Pedig mennem kell, ha rábeszéltem magam a gyümölcsfacsemete beszerzésre - 14-én Kecskeméten voltam, s olyan príma áron kínálták a gyökércsomagolt csemetefákat, nem volt szívem otthagyni az "ártani nem használ" jegyében. Így sikerült egy ringlószilvát s egy meggy csemetét beszerezni. Talán nem fog befulladni, megbontottam a csomagolást, hogy levegőhöz s vízhez jussanak. Az erkélyen várják egy fél vödör vízben, hogy a helyükre kerüljenek. Amihez semmi más nem szükséges, mint a kertbe kimenni, s megásni fánkként azt a cca. egy köbméteres ültetőgödröt. Mindenki szerint túlméretezem az ültetőgödör nagyságát, de erről nem sikerült még lebeszélnie senkinek.
17-én mentem a rádió kottatárába, azzal a felderítéssel is haladok, aztán ugyanaznap még átadtam egy elkészült hangszerelést a megrendelőnek, de az "igyunk meg egy kávét" felszólításra nemleges választ adtam, s mint akit kergetnek, sovány malac vágtában magam mögött hagytam a fővárost. Sem kedvem, sem hangulatom nem volt hozzá. 20-án Egerbe szólított könyvelőnk Anyukájától való utolsó búcsúzás - magam nem ismertem, de elmentem s képviseltem a csapatot is. Rövid szertartás, még rövidebb kisérés az urnatemetőbe.
Temető után az egri színházba mentem, a 17-én átadott anyag egy másik változatát vittem leadni - birkózzanak ők is, közeleg az Advent. Szombaton Kecskemét helyett délután F.zsolcára vitt az utam egy néptáncpróbára (nem én roptam!), de estére onnan is hazaértem.
Nem panaszkodom tovább, írhatnám, hogy most már késő - kezemből kiesett a véső. De ezek csak szavak, s jambusok.
"Hova árad, hejj, a tenger, hova árad, hol az ég, Az a ringó, tovasiető, Tajtékos kékség... Hova terjed, hejj, az égbolt, hova terjed, hol a vég, Nyári délben távol ragyogó, Naplángú kékség?"
Napok óta jár a fejemben az idézett nóta, természetesen nem csak a szöveg, hanem páratlan lüktetésű dallama is. Régóta ismerem, cca. 30+ éve, időnként be is villant eddig az elmémbe, de most bentragadt - egészen addig nem tudom kipiszkálni, míg a soksorosra ki nem vetítem a szürkémből. Most úgy érzem, ez hozzá fog tartozni az elengedéshez. Nem lesz mód nélkül való (=nem lesz könnyű).
