Összeszaladtak a dolgaim - mert hagytam, hogy összeszaladjanak. Pedig milyen jó(?) lehet(ne) a semmittevés... De nem bírom sokáig a semmit sem tevést. Már egy éve tulajdonomban van egy majdnem 100%-osan ilyen gyönyörűség, egyelőre becsomagolva várja a felújítást a garázs padlóján. Idő, időő, időőő.... Súlya cca. 16400 gramm :)
Lement rólam egy része annak, amivel mostanában foglalkoztam. Az egyesület dolgai. Kis összefoglaló - magamnak is jó lesz emlékeztetőnek... (ha már hajnalban emlékeztetett az arckönyv, hogy ez egy különleges nap, s izgatott vagyok-e ezzel a plusz nappal - szvsz minden nap különleges, de ez most mellékszál)
Az egyesület eddigi elnevezése s a cégbírósági bejegyzés szerinti cél miatt nem tudtunk olyan célirányos pályázatokon indulni, ami jó lett volna. Jó lett volna, de sikerült jó hosszasra venni a figurát. Tavaly januárban beszéltem erről tanácsnokunkkal, mondtam neki, két hónap alatt meg lehet csinálni, ha mindenki megfogja a végét. Mármint a tennivalók végét. Szokás szerint (hagyományőrzők - is - vagyunk, talán emiatt) senki a füle botját sem mozdította rá, a kocsmai megbeszélés/filozofálgatással semmire nem lehet menni, haladni pláne.
Aztán jött a városi pályázat egy hónappal később a szokásosnál, s a koldulás a tavalyi rendezvényre. Mivel magam is száműztem a gondolataimból a változtatást (a két segg, egy ló effektus), így semerre nem haladtunk ezzel. Tavaly az utolsó szereplés októberben volt, azóta összefirkáltam pár kottalapot a csapatnak. Egyszerre nem zúdítottam rájuk, egyelőre hármat osztottam ki, ebből kettő lett koncertképes a február 20-i koncertünkre. A maradék nyolc is terítékre kerül terveim szerint még idén.
Októberben történt az is, hogy az egyesületi elnök lemondott tisztségéről - sikerült megbeszélni vele, hogy maradjon az új elnök megválasztásáig, s vigye a maradék ügyeket, ami abból állt, hogy az év végi pénzügyi beszámolót aláírja. Aztán lemondott a parancsnok. Pff.... Maradtam egyedül, de ez van/volt.
Sikerült mindkét ember helyére - úgy tűnik - megfelelőt találni, de ugye ez sem ment egyik percről a másikra. Aztán a rendkívüli közgyűlés febr.7-én. 20-án a koncert. Január 24-én ismét a rádióban jártam, azzal a munkával is haladni kell. Aztán lebetegedtem betyárosan...
Mindezek után tudomásomra hozta a volt elnök, hogy meg ne feledkezzünk arról, hogy az alapszabályváltoztatást a pétékástb. előírása szerint ez év március 15-ig kell beadni, az utolsó munkanap viszont 11-e. Gyönyörű. Újabb közgyűlés összehívása 28-ra. De addig meg is kellett alkotni az új alapszabályt, amiről tavaly is beszéltünk. A csapatok meg sem mozdultak, így aztán "magad uram, ha szolgád nincs" akció keretében cca. 30 óra alatt megírtam az új alapszabályt (is).
Hogy honnan tudom, hogy cca. 30 óra alatt? Van pár mániám, tbk. az idő mérése. Szeretem az időmérő kütyüket, szeretem hallani a hangjukat, szeretem látni őket, s szeretem a karóráimat is viselni, de egyszerre csak egyet. Szóval az alapszabályhoz kétszer ültem le, a két alkalom alatt 14x (tizennégyszer!) hallgattam meg Puccini: Tosca c. operáját, különböző remek felvételekről. Az opera szünetek nélkül 130 perc körül van, karmesterfüggő ki milyen tempót vesz.
Szerdán hajnali 03:42-kor tettem a végére a pontot, majd átküldtem az elnöknek, ki felajánlotta saját jogászának segítségét, fésülje át, ne legyen benne sok hiba. Egy hiba is elég, hogy a Törvényszék visszaküldje hiánypótlásra, akkor 30 napot csúszik az egész. Ha ezt megismétli, akkor 60 napot. Akkor viszont lejárnak a pályázatok, s csak annyit értünk el, hogy legalább a változás megvan, s eleget tettünk a törvényi előírásoknak...
Már "csak" elő kellett készülni a közgyűlésre, az elszaladt csütörtök-pénteken. Gondoltam, a szomabti napot punnyadósra (=általános semmit tevés) veszem, a telefont kikapcsoltam, az 'ámítógépet is csak 12:00 után izzítottam.
Városunkból elszakadt muzsikus cimbora írt rám, tudom-e mi van "K"-val? Bekapcsoltam a telefont, hogy felhívjam. Látom, hogy egy szintén muzsikus régi cimbora keresett délelőtt 3x. Az a cimbora, aki "K"-nak a váltótársa. Felhívtam, de előre is szorongtam, hogy milyen hírt kaphatok... "K"-val három hete beszéltem egy májusi verseny kapcsán, keresett egy kottát, s kiokoskodtuk együtt, merre lehet fellelni. Mondtam "K"-nak, hogy lemegy rólam ez a nyomasztó papírmunka, s márc.15-e után befejezem a neki és zenekarának szánt darabot, nyáron már viccelődhetnek is vele.
(Az eredeti darab az első balkáni háború idején, 1912 - 1913-ban íródott, (Rás figyelj!) általam csak "a szabin nők elrablása" címet viseli, eredeti címe Proshchaniye slavyanki.)
Ezt a darabot vittem neki tavaly január 24-én, mikor a minősítő koncertjük volt, ő is (mármint "K") abban a hangnemben szerette játszani/hallani mint én. S a régi változatot. Előkerestem a nálunk fellelhető legrégibb lejegyzését a darabnak, kicsit belenyúltam s elkészült. Most ősszel pedig viccnek szánva ugyanezt a darabot kezdtem el csinálni, de angol-keringő változatban. Mint tudjuk, a változatosság gyönyörködtet...
Szóval felhívtam a muzsikust, aki köszönés után annyit mondott: "deFalla ülj le s kapaszkodj! "K" tegnap este meghalt..." s már csak a sírást hallottam.
Belőlem is csak egy jajjkiáltás s az "Atyavilág" szakadt ki...
Csak a szomorú hír, semmi a körülményekről. Felhívtam a másik muzsikust. Megelőztem, s mondtam, hogy sajnos tudom mit akar mondani. Azt mondta, beszélt "K" feleségével, hajnalban már utazott, s reggel a patológiára ment. "K" péntek este lefújta az előadást - itt a lefújta szó szerint értendő, tehát végigcsinálta az előadást, hazafelé az utcán összeesett s máris st.Péternél volt...
Döbbenet. Mennyi minden eszembe jutott szombat óta, mennyi minden együtt átélt szépség, a középiskolában, aztán kit, merre vetett az élet, sosem szakadtunk el egymástól. A barátok olyanok, mint a csillagok - nem mindig látjuk őket, de tudjuk: ott vannak. 10 nappal volt ifjabb, mint én. Elment. De nekem megmarad a többiekkel együtt akik átmentek a szivárványhídon - mosolygósan, vidáman, életigenlőn, tenni akarással, hogy ha már csinálunk valamit, azt a lehető legjobban csináljuk, ahogyan csak telik tőlünk.
Tegnap előkerestem egy múlt évezredben készült felvételt, de sajnos ide nem tudom feltenni/beilleszteni :(
"K" nyugodj békében - elkísérlek utolsó utadon, de nehezen foglak elengedni... s már megint bepárásodik a szemüvegem. Nem először, nem is utoljára.
Még a múlt évezredben, mikor játszottuk ennek a csoda műnek az első tételét, azon a rendezvényen ott volt Nagyapa s "J-papa". A koncertet követő fogadáson is. Kis idő múlva ők mentek a lakásomra, én pedig a többiekkel együtt folytattam a legális tudatmódosítók által előre eltervezett totális lerészegedést. Nem sikerült. Van az úgy, hogy az ember sokat (nagyon sokat) bír inni anélkül, hogy baja lenne...
Hajnalban hazaértem. Reggelizni kimentünk a városi piac "Lacipecsenyéseihez" s akkor említette meg Nagyapa, hogy "fogós az a darab, amit az az érdekes nevű hollandus írt, de nekem tetszik"
Elmondtam neki(k), hogy azzal az egy darabbal többet bírkózott a zenekar, mint a műsor további összes művével együtt.
Nyugodjanak mindketten békében - "J-papa" 100 nappal korábban ment st.Péterhez, mint Nagyapa. Cca. 70 évig voltak Barátok. Azóta a rég távozott cimborákkal mosolyognak a felhő szélén.
Hetedikén rendkívüli közgyűlés - minden energiámat felőrölné, ha hagynám... ÍGy csak a maradékot őrli. Aztán jövő hét elején lepapírozni a változást, s nekiugorhatok a betervezett, ám nem véglegesített időponttal bíró idei első koncertnek...
A változatosság gyönyörködtet? A kérdés természetesen költői :)
Kronológiai sorrendet nem tartok, csak úgy ömlesztve, mint a cefrefeltöltést…
Szóval megkezdődött az év, annak mindennapos/hétköznapi darálójával, a szokásos „kihaneménroppantokos” rosszabbik fajtából, amivel hőzöngeni lehet, nesze semmi, fogd meg jól, fogjuk meg s vigyétek módra. Az év első hetében hallottam először az önkéntes véderőről… a rosszabbik egyik képviselője dobta be a köztudatba(?), aztán rárepültek sokan, hogy igen, igen, mer’ a mostani huszasok is 40 kilót nyomnak vasággyal, s vezessék be újra a sorkatonaságot, stb., stb., stb. Ilyesmin már nem húzom fel magam, év(tized)ek óta nem hiszek semmiféle hadsereg pozitív nevelő hatásában. A nevelésnek nem a hadseregben kellene kezdődni/végződni, embertársaink megalázó helyzetbe hozása nem erősítheti az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” feelinget. Ezt kis bevezetőül a következőkhöz.
December elején voltam az évek óta szokásos megyegyűlésen egy Eger melletti gyógyvizes helyen, ilyenkor önköltségi áron kibéreljük a szállodát egy éjszakára, persze nyakig merülhet aki akar az általam néplavórnak nevezett gyógyvizes medencében is, s különböző előadásokat hallhat az önkéntes az éves elvégzett munkáról, stb. Már kétszer hallottam egyik meghívott önkéntes tűzoltó vezetőt, náluk hogyan működik az önkéntesség eme ága. A beszámolót egy úriember tartotta, aki a kassai körzet önkéntes tűzoltó vezetője. A lényeg: minden(!) településen van önkéntes tűzoltó csapat. Kisebb-nagyobb, a lényeg nem ezen van. Hanem azon, hogy őket nem rugdossák s hozzák lehetetlen helyzetbe a mindenkori hatalmasok(?), mert rájöttek a megelőzés fontosságára. Amihez nem kevés anyagi ráfordítás is szükséges. Ha náluk működik év(tized)ek óta, nem lenne itt az ideje nálunk is változtatni? Tudom: pénzhiány. Mindenre ez a válasz. Csakhogy itthon direktbe van kapcsolva a hozzá nem értés minden szinten. A kivételek ugye itt is erősítik a nem létező szabályt…
Csak rátérek a lényegre ennyi bevezető után: a szlovák önkéntes tűzoltók két év alatt kaptak ezer, vagy ezeregyszáz tűzoltó szerkocsit. Nem uraságoktól levetett, de még jó állapotban lévőt, nem. Újat! Nem a hivatásos tűzoltók, katasztrófavédők, rendőrök, hadsereg, nem. Az önkéntesek!!! Szebben fogalmazva, a települések. Öt éven keresztül állambácsi fedezi a fenntartási költségeket, öt év után a települések tulajdonába kerülnek. A védőruhák, egyéb felszerelések, ún. tűzoltó szertárak, s minden, ami szükséges, központi forrásból megy. Mint a hivatásosoknál. Az önkéntességnek ez az ára. S ez még mindig nagyságrendekkel kerül kevesebbe, mint egyébként. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Ahol élsz, bekapcsolódhatsz az önkéntes munkába, ismered a környéket, tudod az átjárásokat, vízelvezetőket, stb. Egy esetlegesen bekövetkezett baj esetén szó szerint percek alatt megkezdhető a mentés, kárelhárítás.
Nálunk egy önkéntes szintén hamarabb kiér pl. egy avartűzhöz, ám megfelelő védőfelszerelés hiányában meg sem kezdheti a kárelhárítást, a vezető nem küldheti be embereit saját vezetésével a baj forrásához – de. De itt van egy olyan passus(sic!), hogy gatyára vetkőzve bemehet, mert állampolgári kötelesség is létezik. Hogy is van ez?! …..
Csak az elmúlt öt évben a megyei önkéntes egyesületek cca. 35-40 %-a szűnt meg finanszírozási gondok miatt. A maradék – nem normális, közéjük tartozom én is – dacból csinálja. Hogyan is tudna pozitív példát mutatni?
De nem leszek „búvalbaszott” akin a világfájdalom tükröződik… Megérintenek a hétköznapi „szarpaszírozások” sarkalatos véleményem is van mindenről, de a velem egyet nem értőket nem akarom a Dunának ereszteni. Nem csak azért, mert a világ nem csak fekete és fehér. Undorodom az erőszak minden formájától. Ennek ellentmondani látszik, hogy tudok ám elég cirkalmasan s alpári módon fogalmazni, ha úgy alakul. Elég nehéz kizökkenteni a látszólagos nyugalmamból, de akinek sikerül, az kösse fel a felkötnivalót, mert türelmes is tudok lenni. Nem mindig.
Ma van negyedik hónapja, hogy Nagyapát (=deFalla apuja) elkísértük utolsó útjára. S azóta jobban érzem, hogy alakulok. Hogy miként/miben/merre, nem tudom. A „leszarom” tablettára nincs szükség, egyszerűen nemet mondok több dologra. Első a Család. Meg a második is. Aztán én. Az összes többi ráérhet. Megpróbálom nem túlhajszolni magam, de nem telhet el egyetlen nap sem úgy, hogy ne tegyek egy lépést előre. Az én/enyém/nekem nem szerepel a szótáramban, talán azért is tartok ott, ahol.
Furcsa álmaim vannak, vagy fél-éber állapoti képzelgések. Nagyon tudok aludni, szinte bármikor képes vagyok aludni, szinte bármilyen helyzetben (Jó, denevér-pózban még nem próbáltam, s nem is igen fogom). Valamiféle nyugtalanságos megnyugvás vesz körül, mintha kívülállóként tekinteném a körülöttem zajló történéseket. Nincs „dé ja vu” érzésem, csak furcsa az egész. Hogy ébren voltam, vagy csak képzelődtem félálomban, ezt sem tudom. De nem ijesztő az állapot, csak szokatlan.
Szerdán a fővárosba mentem dolgaim egy részét végezni (nem titok, de erről a folyamatban lévő dologról még nem akarok írni – nagyobb falat, mint gondoltam, de szeretem csinálni s segítségem is van).
Ami az előző nagyon rövid bejegyzést illeti a türelemről, vagy annak hiányáról… Nem panaszkodni fogok, inkább dicsekedni (nem mintha lenne mivel… :/ )
A soksorosokról s a HERB330-at váltó „Zebra fuente - Disposable Fountain pen” dolgozik általam, folyamatosan csinálom, ennek sohasem lesz vége. Nem is szeretném. November közepétől 11 darabot rajzoltam a kottapapírokra, 11 teljes zenekari szólamot, partitúrát csak kettőt kezdtem el írni, de – mint már évek óta – nincs arra idő. Ezt a 11 nótát a mi kis csapatunknak. Amiből először partitúra készül (=minden szólam benne van) az nem a mi csapatunknak készül. Kis huncutságot azért elkövettem a mostanság leírt darabokkal kapcsolatban, a koncertmesterünk meg is jegyezte: „sose’ voltál normális”. Ún. vezérszólamot írok, ami három sor, a legfelsőt violin-, az alsót basszus-, a középsőt alt-, vagy tenorkulcsban írom :D (Nem muzsikusok kedvéért: amelyik vonal elejére kiteszik a jelet az ötvonalas kottán, ott található az egyvonalas „C” ami a zongorán majdnem középen van)
S itt is jön a türelem. Amikor kiosztom a kottát, a zenészek akkor látják először – én viszont csak akkor írom le a kottát, ha a fejemben már „összeállt” a dolog. Nem misztikus dolog ez, ilyenkor kellene nekem több türelemmel viseltetni mindenkivel szemben. Néha van, néha nincs.
Több zene is jár folyamatosan a szürkémben, vannak előnyt élvező muzsikák, amiket le kell írnom – ezek a „Múzsás” nóták, legjobb Múzsa a határidő + amiért fizetnek… Nem hiszem, hogy ez magyarázatra szorulna. Igaz, a pénzzel sosem tudtam bánni…
Januárban volt kettő pályázati határidő, aminek csak a magyarázó szövege 66+21 oldal volt. Pályázatonként. Átrágtam magam, dolgoztam vele cca. három hetet, s amire vártam, az nem érkezett meg. E miatt nem küldtem el a pályázatot, tudván azt, hogy formai hibára hivatkozva visszautasítják kapásból, ez így működik. Viszont – ha késve is – valami megérkezett, ezek után több szerencsével járhatunk. Február harmadika a következő pályázat határideje, s van egy, aminek a határidejét nem tudom, csak azt, hogy mikor írták ki. Kiötlöttem, hogyan lehetne csatlakozni, az a jövő héten talán kiderül.
Októberben lemondott az egyesületi elnökünk, addig marad hivatalban, míg újat választunk. Utána lemondott az egyesület tűzoltó csapatainak főnöke. Az új megválasztásáig ő is marad. Közgyűlésünk február 7-én lesz. Jelöltek is vannak, vállalják is, ha az egyesületi tagok megválasszák őket. Ezzel együtt az elnökséget ki kell bővíteni, a nevünket meg kell változtatni, jelenlegi nevünkkel zenei pályázaton nem tudunk indulni. A névváltoztatással együtt az egyesületi alapszabályt, s a működés dolgait is. Ebben van segítségem, de akkor sem egy vidám dolog. Viszont meg kell csinálni, mert nem jutunk előbbre.
Úgy emlékszem, ennyit még nem pötyögtem ide a deFallára. A számláló szerint ezeregyszáz feletti a szavak száma. Szeretem a számokat is. S a betűket is. Ja, igen. Proust: Az eltűnt idő nyomában című opusszal is birkózom, szó szerint. Beletörik az elmém. Olyannyira fárasztó, mint T.Mann: József és testvérei. Azzal sem bírtam idáig. Visszaviszem a könyvtárba, ne nyomasszon :)
Köszönöm s türelmet!
Nem fogok évértékelőt írni – sok minden történt, jó s kevésbé jó dolgok, sok gyász is volt/van, de úgy emlékezem Nagyapára is, a többiekre is, amilyenek voltak. Jókedvűek, viccesek. Ettől többet magamban, az elmémben nem tudok tenni. Külsődlegesen igen.
Nehéz év volt az idei, valószínűleg eztán sem lesz könnyebb. De vannak olyasmik, amiket másképp látok szept.16-a óta. Nem tudom különösebben megmagyarázni.
Kívánok az erre járóknak kevesebb bosszúságot, több mosolyt, a következő év(tizedek)re.
VM&VM
Nem akartam ilyen hosszú csendet, így alakult. Az a már sokszor emlegetett „minden napra szarik a kutya valamit” feeling volt/van.
Zajlanak a dolgos hétköznapok, HERB330 s a 0.35-ös FC ceruza is használatban van. Nov.24-én kiírtak (vagyis akkor jelent meg) egy pályázatot, szokás szerint próbálok vele kezdeni valamit. Nagy összegről szól a dolog, működési költségre lehet pályázni, vissza nem térítendő három milla a teteje. Gondolom, lehet kevesebbet is kérni J
Hogy ne teljen csak úgy hiába az idő, ami ugyebár se’ nem vár, se’ nem siet, vandógom(sic!). Az egyesület elnöke épp’ felmondási idejét tölti, sikerült úgy megállapodni, hogy a következő elnök megválasztásáig hivatalban marad. Sok dolga nem lesz, még az idei év pü. zárását aláírja + a pályázatot, aminek 2016. 01. 04-e a határideje. Következő közgyűlésen elköszönünk tőle, megköszönve a munkáját.
A „naplángú kékség” nehezen halad, fecnikre jegyzem, ami eszembe jut hirtelen. Mert közben azért a farsangi koncert anyagát is írom, + egy Mosonyi zongoradarabot is csinálok, egy közkedvelt, általam csak „szabin nők elrablása”-ként nevezett indulóból csinálok épp’ ¾-es lüktetésű darabot, amibe huncut módon a „titanic” basszusszólója is benézeget nem véletlenül…
Karácsonyi beszerzések is elmúltak, pár apróság biztosan kimaradt, de a 100.000 kalóriás show nem marad el idén sem ;)
Szándékomban áll még idén írni pár sort itt is, addig is: ahoj!
ui.: a linkelt muzsika többszörösen is a szívemcsücske kategóriába tartozik - nem régen fedeztem fel a szerzőt, s ez az előadás úgy ahogy van, sokat jelent. Ötletet, hangzásbéli ötletet, s nem utolsó sorban élni kell nem csak a klasszikusnak számító fúvóshangszerek alkalmazásával. Az ütősökről nem is szólva!
Ahhoz képest, hogy napok óta tologatom magam előtt egy bejegyzés írását, még mindig ott tartok, hogy: majd.
Dolgos hétköznapok vannak mögöttem/előttem. Hat darab kiszáradt gyümölcsfától kell(ene) megszabadítani a kertet, de mindig találok kifogást: esik az eső, nagyon esik az eső, fúj a szél, viharos szél van, hideg van, s ezek variációja. Holnap lesz három hete, hogy nem voltam kertben... Tudat alatti volt az elvégzett feladat a kerti ház téliesítése kapcsán?
Pedig mennem kell, ha rábeszéltem magam a gyümölcsfacsemete beszerzésre - 14-én Kecskeméten voltam, s olyan príma áron kínálták a gyökércsomagolt csemetefákat, nem volt szívem otthagyni az "ártani nem használ" jegyében. Így sikerült egy ringlószilvát s egy meggy csemetét beszerezni. Talán nem fog befulladni, megbontottam a csomagolást, hogy levegőhöz s vízhez jussanak. Az erkélyen várják egy fél vödör vízben, hogy a helyükre kerüljenek. Amihez semmi más nem szükséges, mint a kertbe kimenni, s megásni fánkként azt a cca. egy köbméteres ültetőgödröt. Mindenki szerint túlméretezem az ültetőgödör nagyságát, de erről nem sikerült még lebeszélnie senkinek.
17-én mentem a rádió kottatárába, azzal a felderítéssel is haladok, aztán ugyanaznap még átadtam egy elkészült hangszerelést a megrendelőnek, de az "igyunk meg egy kávét" felszólításra nemleges választ adtam, s mint akit kergetnek, sovány malac vágtában magam mögött hagytam a fővárost. Sem kedvem, sem hangulatom nem volt hozzá. 20-án Egerbe szólított könyvelőnk Anyukájától való utolsó búcsúzás - magam nem ismertem, de elmentem s képviseltem a csapatot is. Rövid szertartás, még rövidebb kisérés az urnatemetőbe.
Temető után az egri színházba mentem, a 17-én átadott anyag egy másik változatát vittem leadni - birkózzanak ők is, közeleg az Advent. Szombaton Kecskemét helyett délután F.zsolcára vitt az utam egy néptáncpróbára (nem én roptam!), de estére onnan is hazaértem.
Nem panaszkodom tovább, írhatnám, hogy most már késő - kezemből kiesett a véső. De ezek csak szavak, s jambusok.
"Hova árad, hejj, a tenger, hova árad, hol az ég, Az a ringó, tovasiető, Tajtékos kékség... Hova terjed, hejj, az égbolt, hova terjed, hol a vég, Nyári délben távol ragyogó, Naplángú kékség?"
Napok óta jár a fejemben az idézett nóta, természetesen nem csak a szöveg, hanem páratlan lüktetésű dallama is. Régóta ismerem, cca. 30+ éve, időnként be is villant eddig az elmémbe, de most bentragadt - egészen addig nem tudom kipiszkálni, míg a soksorosra ki nem vetítem a szürkémből. Most úgy érzem, ez hozzá fog tartozni az elengedéshez. Nem lesz mód nélkül való (=nem lesz könnyű).
