Ma behoztam az első kosár meggyet a kertből. Kb. négy kiló. Ez a fajta meggy mindig korábban érik, mint a germensdorf-i cseresznye. Ez az első gyümölcs, amelyik terem nálunk. Nem a korai "meteor", de a nevére nem emlékszik senki a családból. A fa ősszel lesz 35 éves, s még terem. Igaz, tavaly le kellett vágni belőle nagy ágakat, mert borzasztó gombabetegség támadta meg a fa északi oldalát. 

Pár napja tudtam meg, hogy abban a városban, ahol "lél" vezér kürtjét őrzik, nagy koncert lesz. Sikerült a város hét kórusát megfűzni, hogy együtt énekeljenek. Félretéve minden esetleges sérelmet. Közreműködik a szolnoki szimpatikus (sic!) zenekar, s egy általam is kedvelt közönségnótát fognak előadni. Mikor megtudtam, agyaltam azon, hogy elmegyek a koncertre, nem utolsó sorban "szintén zenész" barátaim is ott laknak, s régóta hívnak, hogy menjek el hozzájuk ismét. 

A muzsikusok közt is, a kórusvezetők közt is sok az ismerős, nem múlt el a Szolnokon töltött 14 év nyomtalanul... ám egy hír ma semmissé tette a tervezést/kivitelezést. Hogy mi volt a hír? 

Semmi különös, ám az megváltoztatja a hozzáállásomat. Egyik oldalról van az, hogy igen, jó lenne elmenni s találkozni kedves ismerősökkel. A másik oldal pedig az, hogy az előadott darab bariton szólistája az én szememben egy "semmi ember". S én nem tudok (lehet, nem is akarok) függetleníteni. Szomorú dolog ez valahol, de én ilyen vagyok. S egyben dühös is vagyok magamra - de, mivel konok Kunok is voltak a felmenőim közt, magamnak megbocsátok. 

A fickóval - aki a baritonszólót énekli -, asszem két éve hallottam egy rádióműsort. Nagyon tetszett amit az elképzeléseiről mondott, hogy mit szeretne megvalósítani. Ehhez képest pont az ellenkezőjét csinálja. Szó se' róla, biztos "van az a pénz". Gőzöm sincs, hogy mit tennék a helyében. Valószínű nem vállaltam volna el a felkérést. Szóval nem megyek jazz-berénybe. Majd megyek akkor, mikor csend van s béke. Az én lelkemben is. 

Köszönöm a türelmet.