Hegyeshalomnál kiléptünk, aztán hajrá – útközben sztorik garmadája, nagy nevetések, a szendvicshegy koptatása s különböző italok fogyasztása történt. Nem utolsó sorban pihenőhelyek beiktatása, mert ahol bevétel van, ott előbb-utóbb a kiadási oldal is jelez… Mondtam az utastársaknak, hogy miattam nem kell megállni annyiszor, én kibírtam már rágyújtás nélkül 16 órát egyvégtében. Amennyi söritalt ők fogyasztottak, amiatt (is) meg kellett állni, sőt egyszer az autót is meg kellett itatni. Csurig lett töltve.
Tizenhét és fél óra alatt érkeztünk meg a helyszínre, kipakoltuk (aránylag) gyorsan a cuccunkat, a sofőr s a párja kis frissülés után indultak tovább Mannheimbe. A president orchestra öccse él kint már évtizedek óta, hozzá mentünk. Éva, a felesége egy lavórnyi töltött káposztát készített, rajtam kívül mindenki evett. Csak azért nem ettem, mert nyakig voltam szendviccsel.
Rövid beszélgetés után megérkezett a vendéglátó zenekar pénztárnokának a felesége s egyik fia. Négyünknek ők adtak szállást a közeli Nordkirchen városában. Elhelyezkedtünk, s tusolás után elvittek bennünket egy cirkuszi sátorhoz. A sátrat Klaus (a vendéglátó) s testvére bérelte ki négy hónapra, s ők is üzemeltetik. Mindenféle programokat szerveztek erre a nyárra, azzal kezdték az egészet (ahogy elmondták), hogy születésnapi összejövetelt tartottak, sok mókás dologgal egybekötve. Klaus s testvére összesen 100 évesek, ennek apropójára szervezték meg sok nevetéssel az ünneplést. Ehhez a cirkuszi sátorhoz vittek bennünket. A sátor nagyságáról nem tudok számot adni, de a mi kertünk házikóstól beleférne :) Ittunk pár pohárka sört, aztán visszamentünk Klaus házába. Következő gondolat: nézzünk körül a városkában s igyunk valamit! Nem azért, mert helyben nem lett volna elég sör (meg lehetett volna benne fürdeni), de na. Fel voltunk dobódva annak ellenére is, hogy egy ilyen jókedvű utazás kivesz az emberből egy kis erőt. A helyi szálloda bárjába mentünk, ott még három pohár sört megittunk, majd visszamentünk. Háromnegyed kettőkor kerültem ágyba – két muzsikus cimbora azzal viccelődött, hogy reggel mennek s két kört futnak az edzettséget kihangsúlyozva. Nos, én fél ötkor beállítottam hozzájuk: „Uraim, mallik a pitty, a Nap felkelt s csak arra vár hogy rácsodálkozzon a fittségetekre” :D :P
Hogy szépen fogalmazzak, elég gyorsan kellett az erkélyre távoznom, mert nem díjazták az ébresztést… Forgolódtak még kicsit, aztán én is távoztam tőlük. Az én szobatársam még húzta a lóbőrt, őt nem ébresztettem fel. A konyhába mentem s segítettem „Taki”-nak (Klaus felesége) a reggelit előkészíteni. Ő még aznap délelőtt ment dolgozni. Reggelire előkerültek a társak is, megfeleltünk a reggelinek, csipegettünk jóízűen, úgy éreztem magam, mintha ezer éve a család jó ismerőse lennék. Úgy hiszem, mindannyian így éreztük.
Kora délelőtt megérkezett a karmester úr, visszamentünk Selmbe, felvettük a hiányzó két embert, az elnök öccsét s már száguldottunk is Dortmundba. Folyt.köv.
A fotón Klaus háza látható.
