Szóval lement a 15-i városi ünnepség, tizenkettő egy tucat. A végén majdnem sikerült az egész csapatot az elnökünkkel együtt a Petőfi szobor talapzatához összeállítani csoportkép készítés okán – egy-egy ember mindig elkolbászolt (sic!), így készült három fotó s mindegyikről más-más ember hiányzik. Nem baj, az utolsó hasonló fotó hét évvel ezelőtt készült, nagyon időszerű volt már a március idusai fotónak. Tubás kollégaúr meginvitált egy uniqumra, de maradtam a „tiszta forrás” szilvapálinkánál. Kellemesen hűtött volt, ismételtünk is mindketten. Mire visszaértünk a proszektúrára, elég szomjasnak tűntek a sporttársak… Nem találták meg az előző nap bevitt ládányi sört :) Elkopott az is, való igaz, 19 embernek nem jelent akadályt 24 doboz sört meginni. A president orchestra szokta a senior állomány két legkorosabbját hazavinni, csatlakoztam hozzájuk. A menet mindig így néz ki: megérkezünk a valamikori bányásztelepülésre, ott bevackoljuk magunkat a presszóba, s „kunbélai-módra” (Be a szervezetbe!) fogyasztunk némi legális tudatmódosítót. Az elnök s a két tag összesen 235 éves, hubertusra hasonlító töményet isznak, kevéske sörrel. Csatlakozom ilyenkor magam is, s még beszélgetünk is, én fülelek erősen, régi sztorik jönnek elő, olyanok amiket én életkoromból kifolyólag sem ismerhetek. Az egyik öreg ’48-ban kezdte a zenekarosdit, másikuk ’49-ben. Együtt is dolgoztak a bányánál, egy csapatban fociztak, régi barátság az övék. Nagyszerű történeteket hallok, s egymást kiegészítik, nagyokat nevetnek. Mint kívülálló, magam is nagyokat nevetek. Jól anekdotáznak, élvezet hallgatni őket.
A bányásztelepülésről hazaérve még a koncertmester hívott, hogy pár percre fussunk össze a kedvenc helyén. Megtörtént, leszaladt még két serital, aztán irány haza. Ebéd, majd szunyóka.
16-án (nekem) nem annyira korán telefonálásba kezdtem, természetesen a pályázatokkal kapcsolatosan. Nem mindenkit sikerült utolérni, de sebaj. Kedden az egyesületi elnökünkhöz mentem, meg kellett beszélni pár dolgot, mert ő januárban kifejtette, hogy sokat lobbizni nem tud a nyári fesztivállal kapcsolatosan, mert a polgármesterrel nincs beszélő viszonyban. Olyannyira nem, hogy még képviselő korában igen csúnyán összeszólalkoztak, s nem hajlandó vele semmilyen együttműködésre.
Nem könnyíti meg a dolgom… Mint írtam már, nem szeretek koldulni, de sajnos más esélyt nem látok arra, hogy meg tudjuk csinálni, amit szeretnénk.
Szerdán koptattam HERB 330-at, azokkal a munkákkal sem úgy haladok, ahogyan elterveztem. Csütörtökön ismét a kórházba mentem, nem kellett csak egy aláírás a meghatalmazásra, amivel pénteken a cégbíróságra mentem. Minden évben hoznak valami új formulát, idénre azt találták ki, hogy csak az egyesület bejegyzett elnöke kérhet ki bármilyen egyesületi adatot, s csak személyesen. Vagy a meghatalmazottja. Már ún. „okmánybélyeges kikérés” nincs. S hogy szép kerek legyen a történet, most nem csak a cégbírósági bejegyzés másolata kellett, hanem az alapító okirat másolata is, amit ha először kér ki az egyesület, akkor ingyen van. Minden további kikérés oldalanként 100 HUF, s okmánybélyegben.
Kiderült a helyszínen, hogy első alkalom, így nem kellett fizetni. Nem is az összeg nagysága/kicsisége ilyenkor a fő gond, hanem az, hogy senki nem tudta mennyi oldal az alapító okirat… A bíróságon természetesen kiderült, de okmánybélyeget nem minden nap vesz az ember, s ha nem tudja mennyit vegyen s milyen címletűt, akkor bizony a helyszínen megmondják, majd levágtatok a legfelső emeletről a földszintre, az 116 lépcsőfok – mert a lift nem mindig működik. Utána sovány malac vágtában irány a legközelebbi Posta, okmánybélyegek beszerzése, stb. Visszavágta, mert a hivatal nem egész nap dolgozik (kivéve péntek), s ha szerencséje van az embernek, akkor minden belefér a kettő órás nyitvatartási időbe. Mindent sikerült elintézni, bátyuskám fia volt a sofőr, a kedvese is velünk volt, míg én az időt töltöttem, ők elmentek forrócsokizni a plázába. Hazafelé betértünk még egy üzletbe, ahol Karácsony előtt nagyon finom darabos gyümölcsteát vettem, beszereztem az utánpótlást, s már jöttünk is haza. Pörkölt mandulás, (pörkölt mandula, alma, hibiszkusz, fahéj), s vadcseresznye (alma, hibiszkusz, csipkebogyó, narancshéj, bodzabogyó) fantázianevű teákat vettem. Mindösszesen három és fél óra alatt megjártuk az egészet oda/vissza úttal együtt. A megyeszékhely tőlünk majd’ 60 km. Jó időt futottunk :)
Szombat sem punnyadós volt, reggel (05:00) leforráztam a marha lapocka csontot, a húsos karajcsontot s az ún. bütyökcsontból (sertés lábszárcsont két részre fűrészelve) kettőt. Zöldségek garmadájával s még négy darab csirkelábat is tettem bele. Mármint a levesbe. Mert ezekből a hozzávalókból leves készült. Miután leszedtem a habját a levesnek, bezöldségeltem, s apró lángon, gyöngyözve otthagytam a tűzhelyen. Hadd dolgozzon a tűz. Tizenyeg órára voltam hivatalos a volt könyvelőnk lányához – a könyvelőnk sajnálatos módon decemberben előresietett st.Péterhez, s az egyesület összes anyaga nála maradt. Azokat hoztam el, 2002-től az összes keletkezett iratot. Ezek nélkül a leendő könyvelő nehezen ismerné ki magát. Rólam nem is beszélve!
S máris itt vagyok a mai napnál. Mert tegnap csak proszektúrás menet volt, jó hangulatú. Én sem integettem, beültem fújni kedvenc hangszerem. „Blattolósra” vettük a tegnapi napot. Blattolós = első látásra fújni még ismeretlen darabo(ka)t. Ezek az alkalmak mindig több nevetésre adnak okot – nekem nem annyira, mert az én fejemben már általában összeáll a nóta, a muzsikustársaknak nehezebb ilyenkor.
Szóval ma ismét mentünk a „falu elejéhez” s mint írtam reggel, nem vittem magammal botot… Hiába is vittem volna, sokat nem haladtunk, ők is mondják a magukét, mint a pereces (nincs pénz, stb), s mi is mondjuk a magunkét, megismételjük, hátha megértik. Úgy csinálnak, mint akik értik, de látom a szemükön, hogy lövésük sincs miről beszélek/beszélünk…
S ez az igazán elkeserítő: olyan helyen kopogtatni sokadszorra, ahol azt hiszed, hogy. Pedig a fenéket! S ilyenkor azért előjön belőlem az őseim egy részét kitevő „konok Kun” s megerősítem az elhatározásomat: akkor is megcsináljuk! Oszt’jónapot…
Köszönöm a türelmet.
