defalla

Álmomban a valamikori iskolánkban jártam. Ébredés után - ha nem is elemeztem ki, csak - felidéztem az álmot, s kik jelentek meg benne. Akikre emlékszem. Ott volt a néhai igazgató, akit sokszor elátkoztunk akkoriban. Ma már nem átkozom, s nem azért, mert már most korosabb vagyok, mint ő volt akkor. Nem kell feltétlenül utálni a mindenkori igazgatót, elismerem. De 15 és 20 éves kor közti időszakban talán a legfogékonyabb az ember mindenre. Akkoriban kezdtem cigizni, szeszt inni (nem fogyasztani, mert az feltételez valamiféle iváskultúrát, amivel akkor – talán a tiltás miatt – nem rendelkeztem). Megpróbálok nem királyi többesben írni…

Az igazgató nem állt a helyzet magaslatán, s akkor még finoman fogalmaztam. Mielőtt kinevezték iskolaigazgatónak, egy felsőoktatási intézményben („hosimineger”) töltötte idejét. Hogy ott mit tanított, gőzöm sincs, mert akkori tanártársai inkább nem beszéltek ottani tevékenységéről, esetleg csak annyit: „jobb, hogy már nincs itt – mindenkinek”.

A kórusmozgalom volt a szíve csücske, próbálta is behozni a suli falai közé, de ha már énekelni volt kedvem/kedvünk, akkor a kedves emlékű „Dzsordzsi” által létrehozott csapatban tettük. Hál’Isten, az igazgató ritkán ért rá bennünket boldogítani… Tervekkel tele volt, de olyan ellenállás volt vele szemben, hogy amit csak lehetett, ellehetetlenítettünk.

Nem könnyítettük meg a dolgát, s jól is volt ez így. Amikor egy igazgató szembemegy a diákokkal, az még talán érthető, mert ő a felelős, stb…. De amikor szembemegy a tanárokkal, az enyhén szólva is necces. Olyan tanárokkal, akiknek emberi/muzsikusi eredményeik messze túlmutattak az ő személyén. (máj.23. reggel) folyt.köv.

Nos, hétfőn mentem az egyesület dolgai után, aránylag hamar végeztem (félig eredménytelenül), bementem pár apróságot venni a lidércbe (=lidl). Ilyenkor hátizsákkal indulok itthonról, ha megakad valami súlyos dolog, ami jó árban van, megveszem. S haza is cepelem (sic!), de mennyivel könnyebb hátizsákban, mint a füles szatyorban.

Szusszanni megálltam egy útszéli padnál, abban a pillanatban rezgett a telefon. Hmm. Ilyenkor nem szokott keresni szinte senki, tudják a napi beosztásom az ismerősök, nézzük, ki keres. +48-al kezdődött egy számsor… Gőzöm sem volt, melyik ország hívószáma a 48-as. Felvettem.

„- deFalla urat keresem, Lengyelországból telefonálok, xy a sa.újhelyi tűo.pk. adta meg a számát. 

– „M” te vagy az?

– Igen. Ismerjük egymást?

– Persze. Öt évvel ezelőtt te voltál a tolmácsunk a Lengyelországi versenyen.

– Tényleg. Akkor te vagy a mosolygós.

– Pontosan.

– Figyelj deFalla, jövő hét végén lessz egy nemzetközi fesztivál Krakkótól nem messze, keresek egy magyar zenekart, gyertek ki.

– Sajnálom “M”, szegény az eklézsia, mi nem tudunk menni. De ajánlok egy csapatot. Adj nekem 24 órát s szerzek egy együttest. “

Ezek után egész héten jöttek/mentek a telefonok, s amikor pénteken reggelig sem érkezett meg a meghívólevél, szerződés, tudnivalók, miegyebek, akkor az ajánlott csapat vezetője ennyit mondott: “deFalla, szeretjük a kihívásokat, elég rugalmasak is vagyunk, de szeretem, ha komolyan vesznek bennünket” Igazat adtam neki, felhívtam “M”-et, s közöltem, hogy ne számítsanak a megjelenésünkre. Ennél a csapatnál cask nemrég szeletelek, nem nekem kell dönteni. Annyiban jó lett volna, hogy ún. ismeretlen közönség előtt lett volna az első bemutatkozásom a csapattal. Nyugalomra természetesen ez sem ad okot, mert be vagyok ám sózva a 19-i bemutatkozás miatt, de nálam ez természetes. Mindig van bennem drukk. Tegnap a 19-i műsor 70 %-át sikerült átfújni, még két próbám (ebből az egyik a főpróba) van velük, aztán hajrá!

Kerti menetek is voltak, a szőlőt elkapta szokás szerint a gubacsatka fertőzés, de megállítottam. Megelőzés gyanánt a körterozsda ellen is kifújtam a szert, holnap az alma, szilva, s a cseresznye, meggy fog egy kezelést kapni, ha nem esik az eső.

Annyi terv van előttem, nem apadnak a tennivalók. Harry Pityom be van fogva, HERB330 is, sőt, a ceruzáim is. Felvettem az elvégzendő munkák közé kettő darabot, egyikre sincs (még) megrendelő, de ez engem nem szokott zavarni. 

Egyik darab a blog névadójának a “Háromszögletű kalap”-nak fordított szvitje, mindkettő, a másik Ránki: Pomádéja. Ebből van remek hangszerelés, mármint a darabból összeállított második szvitnek. Magam viszont az egészet gondolom fúvósokkal, mint Petrovics mester Lysistrate-ját. Sokszor emlegetem, nem vagyok normális :D (Hháháhá=sátáni kacaj)

Már régebben is sokszor elgondolkodtam, hogy dédnagyapámnak igaza volt. Nagyapa, gyerekként kérdezte tőle, hogy nincs-e meleg nyáron a szűrbe'... "Kisfiam, az tarcsa(sic!) a hűvöst" Mikor én cca. 42 éve kora délelőtt le akartam venni a rövidujjú ingem - a Holt Tisza egyik ágán pecáztunk - Nagyapám megkérdezte: "miért veszed le kisfiam?" - Meleg van. "Jól van. S mit fogsz levenni majd délben?" S igaza volt. Most, hogy már a pihémet elhánytam, eszembe jutnak ilyesmik. Amikor már aránylag korán elég meleg van ahhoz, hogy kétszer is meggondoljam, merre s milyen ruhában induljak...  Nem mintha prűd lennék, de kapnék egy hátulgombolós mellényt, ha kimennék az utcára nyakig mezítláb :)

Szombat most nem volt annyira sokrétű, mégis jobban elfáradtam, mint mostanában bármikor... Mikor késő ősszel mentünk unokaöcsémmel a suliba (mármint neki suli, én csak utastárs voltam), s nagy volt a köd az úton oda, s vissza, az sem fárasztott le ennyire. Igaz, akkor nem szálltam ki a cél előtt, s nem volt próba sem. A könyves-, s a kertészboltok látogatása inkább kikapcsol. Sosem terhelt. Tegnap viszont igen. 

Így tegnap elmaradt a kottalapok összefirkálása, ma délután elkezdtem, s be is fejeztem egy fanfárt, amit vasárnap a nem itthoni csapatnak el kell játszani. Nem vészes, az eredeti tizenegy ütemhez csak egy záró részt tettem, hogy be lehessen fejezni. Megnyugvással. 

Jövő héten sem fogok sokat unatkozni, kertmenetet is tervezem, a nagy faluba is mennem kell a rádióba, koncertre is, 14-én a másik csapathoz, 15-én viszont itthon nem tartunk próbát. Majd 22-én, de azt nem a Műv.házban - szervezés alatt. A rádióba hajnali indulás lesz, hogy haladjak is. A koncertre pedig itthoni muzsikusokat/segítőket próbálok toborozni, mire vége lesz a koncertnek, már nem indul haza busz. Így viszont majd' éjfélre hazaérek, ha egy autóval eljönnek. Természetesen fizetem a benzint :) Pénteken meg kell csinálni a töltöttkáposztát, szombaton nem lesz rá idő. Vasárnap a "vegyes" húslevest a hagyományok szellemében. 

Sajnos Mama nincs jól. Nagyapát majd' 39 hete kísértük utolsó útjára, az is megviseli. S az is, hogy a doki ráírta a múltkori vizsgálaton a papírjára: Parkinson. 

Vigyázunk rá ahogy eddig is. Mert ez természetes. Nekem is, s még sokunknak. Fel is kaptam a vizet, mikor láttam egy megosztott linken a tervezetet. Törvényt akarnak hozni a felmenőtartásról. Atyavilág! S még mindig meg tud lepni az aktuális hatalom a kicsinyességével, rosszindulatával, stb. De nem politizálok (sokat), csak szövöm a pókhálót s várok. Mindenki meg fogja kapni amit érdemel, oszt'jónapot. Pont. 

Vigyázzatok magatokra, egymásra, s aki megérdemli - a többi le van szarva. Pár hónapja ezzel a mondattal köszönök azoktól, akik hasonló értékrendben hisznek. Valamint, aki a hátam mögött beszél, az pont jó helyen van ahhoz, hogy kinyalja.... Mint, tegnap egy régen nem látott zenész ismerős. Beszélgetünk próbaszünetben a műv.ház aulájában, nekem akkor mutatták be a zeneiskola igazgatóasszonyát, kezdtünk volna társalogni, mikor feltűnt ez a fickó. Úgy emlékszem, ebben az évezredben még nem találkoztunk, de telefonon beszélgettünk egy növendéke továbbtanulásáról... Nos, jön a fickó a következő szöveggel (jó hangosan, kb. a folyosó felétől, hogy mindenki hallja): "Na, mi van, nem találtak a városban vagy a környéken egy (kar)mestert, muszáj a hét völgy városából idecsalni?!" Rendben van koma, én ebből az utcából már kijöttem. Válaszom: Szia "K" örülök, hogy látlak - s megeresztettem egy olyan "megfojtalak tahókám" csábmosolyt XD

Nekem elég a csapat bizalma, s az, hogy tbk. neki is nemet mondtak. Nem akarnak vele dolgozni. Velem igen. A mosoly ezért is volt szívből jövő. Hháháhá.... (=sátáni kacaj)

A fotón látható nagydob-ütőt múlt héten leltem az egyik szekrényben a "proszektúrán" - cca. 30 éve nem láttam. H.Jani bácsi készítette a "magamnak vezénylek, magam hajtom végre" szellemében. Nagydobos volt Jani bácsi, olyan szeretettel tudott beszélni az ütő készítésének módjáról, fülembe csengenek ma is az akkori szavai, gesztusai. A nyelet is ő esztergálta, s a fej rész szarvasbőr felhasználásával készült.

Valahol megnyugtató, hogy sem a "fijjughoz" sem a jelenlegi városvezetés pártjához nem fűznek szálak, s a csapot 2011. 01. 01. óta hiába tekergetnénk, csak csurrant-cseppent ezidáig...

Ennyi szarrágótól még támogatás sem kellene. Lehet kígyót-békát kiabálni, 2011 (fideszes városvezetés) s cca. másfél év (jobbikos városvezetés) óta nem kapott a város zenekara működési költséget egyetlen huncut fillért sem, amit sikerült kikoldulni belőlük, az a töredéke a cucilista polg.mester ideje alatt kapott pénznek. Annak a cucilista polg.mesternek, akit a végén saját emberei buktattak meg, nyilvánosságra hozva, hogy nincs, vagy ha van, hamis az érettségije.

Köszönöm a türelmet.